2012 április 27. (péntek) 15:36   
2,4 milliárdból épül élményfürdő Gyulán
Belföld

2,4 milliárdból épül élményfürdő Gyulán. Közel 2,4  milliárd forintból új élményfürdővel bővül a Gyulai Várfürdő, az  épületkomplexum létrehozásáról szóló pályázati projekt az új Széchényi-terv keretéből 1,2 milliárd forint támogatásban részesült, jelentette be Görgényi Ernő (Fidesz), a város polgármestere pénteken.

A polgármester elmondta: a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség részéről az irányító hatóság a napokban értesítette a várost a pozitív döntésről. A beruházás kivitelezési munkálatai 2012. júniusban indulnak és 2013. augusztus végén fejeződnek be. Az építkezések ideje alatt a fürdő zavartalanul működik, az új komplexum a fürdő nyolc hektár nagyságú, eddig funkció nélküli területének szélén épül, közvetlenül a régi gyógyászati épülettömbhöz kapcsolódik.

A Várfürdő Kft. előzetes üzleti tervei szerint az új szolgáltatás a társaság árbevételét éves szinten  400 millió forinttal növeli. A fürdő  árbevétele 2011-ben 704 millió forint volt. A beruházás részleteiről a kiemelt projektekért felelős alpolgármester, Gajda Róbert (Fidesz) elmondta: a projekt teljes költsége 2,399 milliárd forint lesz, az elnyert támogatás a projekt beruházási költségeinek 49,99 százalékát fedezi. A hiányzó összeget a 94 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulai Várfürdő Kft. biztosítja, 200 millió forint önerő mellet 998,7 millió forint beruházási hitelből. A beruházás új munkahelyeket generál, a foglalkoztatottak száma 21 fővel bővül, az épületkomplexumban gyulai kis- és középvállalkozások találnak majd új piacokat a szépészet, a vendéglátás és egyéb területeken.

Az élményfürdő épületének alapterülete 6 338 négyzetméter lesz, 894 négyzetméter új vízfelülettel, öt új medence létesül, az idősek részére gyógy-, a gyermekek részére „mesevilág” medencék épülnek. (MTI)