2010 december 20. (hétfő) 09:11   
Gázártámogatás 2011: hosszú sorok lehetnek a gázártámogatás miatt
Belföld

Mivel a gázártámogatási rendszer végrehajtási rendelete még mindig nem ismert, és már december közepe fele járunk, könnyen megeshet, hogy aki támogatást akar kapni, és a januári számlájában ezt érvényesíteni akarja, annak az ünnepek környékén ennek intézésével foglalkoznia kell. Ebben az esetben akár komoly sorban állásra is lehet számítani az államkincstár ügyfélszolgálatainál, hiszen az igénylők tömegének gyorsan kell jelentkezniük - írta a Policy Agenda elemzésében.

A támogatási rendszer idei év elejéhez képesti változása miatt 650-700 ezer háztartás számára emelkedik a gázszámla, és ha ehhez hozzáadjuk a gáz árának emelkedéséből származó növekményt is, súlyos következményekkel kell számolni - olvasható a Policy Agenda elemzésében. Számukra már nem lesz kompenzáció, miközben még a februári fogyasztás után kedvezményben részesültek. A legszegényebbek esetében pedig azzal kell számolni, hogy bár továbbra is megkapják a támogatást, a gázár emelése hatványozottabban jelentkezik náluk, mint egy tehetősebb családban.

Politikai pillanat szempontjából megengedhette volna a kormány, hogy elengedi a gáz árát és a szolgáltatókra, illetve az előző időszakra hárítja döntése felelősségét, de az alkotmányozási, és a költségvetési tervei miatt nem engedhette meg, hogy meginogjon a választói bizalom irányukban. Így a gázár kérdése politikai kényszerpályára került – vélik a PC elemzői.

Az eddigi ismeretek alapján két rendszer működhet egyszerre, ami megnehezíti átláthatóságát. Főleg azért, mert minden olyan támogatás, amely kérelemhez kötött, komoly szervezést és adminisztrációt igényel az állam részéről. Egyrészt nem ismert, hogy jövőre pontosan miként működik tovább az eddigi szociális alapú rendszer. Amennyiben nem azok kapják majd a támogatást, akik eddig is igénybe vették, akkor mindenképpen be kell jelentkezni érte.

Mivel az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendelet nem ismert, és már december közepe fele járunk, könnyen megeshet, hogy aki támogatást akar kapni, és a januári számlájában ezt érvényesíteni akarja, annak az ünnepek környékén ennek intézésével foglalkoznia kell. Ebben az esetben akár komoly sorban állásra is lehet számítani az államkincstár ügyfélszolgálatainál, hiszen az igénylők tömegének gyorsan kell jelentkezniük.

Másrészt a most kiadott jogszabályok még nem tartalmazzák azt a hatósági árat, amelyet a lakosságnak kell fizetnie, illetve azok a kedvezmények sem olvashatóak, amelyekről a bejelentéskor beszélt a kormányzat. Azaz a nagycsaládosoknak járó gyermekek utáni támogatás egyáltalán nem szerepel a rendszerben. Ez azt jelenti, hogy további jogszabályalkotási kényszere van az illetékes minisztériumnak.

Kérdéses például, hogy a szolgáltatók hogyan szereznek arról tudomást, ha valaki három vagy annál több gyermeket nevel, mivel ilyen jellegű adatbázisuk nincsen, illetve a jelenlegi adatvédelmi törvény alapján nem is lehet. Amennyiben ez is a fogyasztó bejelentése alapján történik (a PC álláspontja szerint más lehetőség nincs), akkor itt is rapid módon kell megalkotni a szükséges végrehajtási rendeleteket, és begyűjteni az igénylők adatait.

Harmadrészt a kormányzat hiába alkotja meg nagyon rövid időn belül a szükséges jogszabályokat, az arra való felkészülés komoly nehézségekbe ütközik a végrehajtásért felelős szervek számára is. Fel kell készülni arra, hogy a Magyar Államkincstár (eddig ő intézte a támogatási rendszerrel kapcsolatos adminisztratív feladatokat) az ünnepek alatt is fogadja a kérelmeket, és rövid határidővel feldolgozza azokat. Ugyanúgy át kell állnia a szolgáltatóknak is arra, hogy képesek legyenek a támogatással csökkentett számlákat kiállítani, és senki se kerüljön amiatt hátrányba, hogy nem volt elég idő a támogatás igénylésére.

A frissen kihirdetett jogszabályok szerint a miniszter maga határozza meg, hogy egy köbméter gázt a lakossági fogyasztók mennyiért kaphatnak meg. Sajtóinformációk szerint 1200 köbméter éves fogyasztásig 2011. első negyedévében fennmarad a kormány által a választások után az egyetemes szolgáltatói körben (azaz a lakossági és a kisebb intézményi, céges fogyasztók számára) bevezetett ármoratórium. 1200 és 1500 köbméter között fogyasztóknál 0,7 százalékos lesz a drágulás.

Az 1500 és 2000 köbméter közötti kategóriában az áremelés mértéke 4,5 százalék, 2000 és 2500 között 6,1, 2500 és 3000 között pedig 7,1 százalék lesz. A nagycsaládosok, vagyis a három vagy több gyereket nevelők kedvezményre számíthatnak, gyermekenként további plusz 200 köbméter erejéig fogyaszthatnak mérsékelt árakon. Azaz egy négy gyerekes család számára 2000 köbméterig nem lesz emelés.

A folytatás itt olvasható!

 


 

Gázártámogatás 2011: igénylőlap letöltése és a változások részletei